Visszaemlékezők: Elek Ilona és Tóthné Marika

Kell egy csapat, egy jó csapat, ha az ember komolyan veszi, amit csinál. Ha ez ráadásul a hivatása, akkor igencsak gondosan kell megválasztania, kikkel szövetkezik.

Elek Ilona és Tóthné Marika olyan szövetségesek, akiknek nemcsak egymáshoz, hanem munkatársaik mindegyikéhez erős, a sikeres csapatmunkához nélkülözhetetlen szálakkal kellett kötődniük. Ezek nélkül nem tudták volna a rájuk bízott óvodás korú csemetéket „személyre szabottan” a legjobb nevelésben, gondoskodásban részesíteni. Az elsődleges cél mindig is ez volt; amit kezdetben több, később egyre kevesebb nehézség árán, de mindig elérték. Hogy a szakmai felkészültségen, rátermettségen túl még mi mindennel segítették mindennapi munkájukat, nem is gondolnánk!

Elek Ilona fejlesztőpedagógus 1999-től 2013-ig – leválásáig – volt igazgatója az óvodának, Tóthné Marika logopédusként foglalkozott a gyerekekkel, 1995-től ugyancsak 2013-ig.  

Ketten együtt emlékeznek vissza azokra az évekre, amikor az óvoda még a Cseppkő Gyermekotthon kereteiben működött: az intézmény alapításától 2013-ig.

Az óvoda történetében nevezetes dátum 2005. szeptember 1­. – ezen a napon kapott önállóságot, vagyis levált a pavilonokról és a későbbiekben önálló egységként működött tovább. Addig a pavilonokban, négy helyszínen és csak délelőttönként foglalkoztak a kicsikkel; az önálló szervezeti forma határozottan jobb körülményeket, más lehetőségeket és egyúttal új feladatokat is teremtett.

A cseppkős óvoda más volt, mint a többi. Ide főképp érzelmileg sérült, rossz körülmények között nevelkedett kicsik érkeztek, akik sokkal több szeretetet, odafigyelést igényeltek, mint a rendezett családi körülmények között élő gyerekek. Volt, aki egyik helyről a másikra vándorolt, míg ide nem érkezett, ahol végre otthonra talált és gyökeret tudott verni.

Szép, de nehéz feladat elé állította – az intézetben nevelkedő gyerekek iránt fokozott érzékenységgel, elkötelezettséggel megáldott – többdiplomás óvónőket, amíg felzárkóztatták az újonnan érkezetteket, a lemaradásaikat, szocializációs hiányosságaikat pótolták. A mozgás- és beszédfejlesztés rutinfeladatnak számított. Minden gyermek speciális, sokoldalú fejlesztésben részesült, sajátos nevelési igényeiknek megfelelő tervet dolgoztak ki számukra és ennek alapján foglalkoztak velük. Az óvónők a tapasztalataikat megbeszélték, értékelték, ha kellett, pszichológus segítségét kérték. Valamennyi gyermek testi és lelki gondját-baját ismerték és „orvosolták”.

A paviloni nevelők munkáját ott segítették, ahol tudták, több feladatukat is átvállalták – például nyári szünetekben szolgálatot teljesítettek a csoportokban, azokban, ahol a kicsik éltek, vagy hogy az óvónők vitték beíratni az iskolába a gyerekeket. Minden óvodásukat olyan jól felkészítették az iskolás évekre, hogy a tanítók elismeréssel gratuláltak a munkájukhoz. A kisiskolások az első évben még az óvodába jártak haza, az egyéves utánkövetés átsegítette őket a változásokkal járó nehézségeken.

Az óvónők kiváló kapcsolatban voltak a nevelőkkel, az otthon igazgatóival, mindig számíthattak egymásra, a kölcsönös támogatásra.

Az óvoda életében igen fontos szerepet játszottak az intézményen kívül kiépített jó kapcsolatok is, rengeteg segítséget kaptak hazai és külföldi patrónusaiktól. Élenjárt ebben a brit nőszövetség, rendszeresen hoztak ajándékokat, játékokat, ruhákat, ágyneműt, galériát építettek minden csoportba. Meglátogatta az óvodát András yorki herceg is. Magyarországon dolgozó angol vállalkozók feleségük révén nyújtottak segítséget, többek közt sószobát alakítottak ki, nyaralásokra fizették be a gyerekeket, karácsonykor szépen becsomagolt, névre szóló ajándékokkal lepték meg őket.

Mikuláskor egy magyar vállalkozó öltötte magára az adakozó püspök piros jelmezét és úgy adta át az általa felajánlott édességcsomagokat a kicsiknek.

A munkatársak maguk is rengeteget dolgoztak az óvoda csinosításán, megragadtak minden lehetőséget a felszerelések, eszközök fejlesztése, beszerzése érdekében. Pályázatokon is indultak, az ezeken nyert pénznek és a patrónusok adományainak köszönhetően kiválóra emelték az óvoda felszereltségének színvonalát. Volt mozgásfejlesztő terápiás labirintus, tornaszoba tükörszekrénnyel, fejlesztő szoba, EU-szabvány szerinti kül- és beltéri játékok. Uszodába jártak a gyerekekkel, sőt lovagolni is vitték őket – ezt egyszerűen imádták!

Mindig élményszámba mentek a közös üdülések, és nagy örömmel fogadták a gyerekek a kiérdemelt jutalmakat, mint például a szomszédos kutyus etetését. 

Az óvodában minden megvolt ahhoz, hogy eredményes, jó munkát végezzen az igazgató, hat óvónő, négy dajka és egy gyógypedagógus-logopédus szakember alkotta csapat. A „Napocska”, „Süni” és „Méhecske” csoportokba tartozó negyven, három és hét év közötti kisgyermekkel együtt egy nagy, biztonságot adó család voltak, rengeteg szeretetet adtak és kaptak egymástól.