
-
Szimultán a Nagymesterrel
- (24 kép)
-
Házi sakkversenyünk híres személyiség „vendégfellépésével” kezdődött: Horváth József nemzetközi nagymester szimultán játékkal tisztelte meg a Cseppkő sakkbarátait. A gyerekek szervezte rendezvény háziversennyel folytatódott, amelyre munkatársaink is nagy örömmel neveztek
-
Táncesten a RaM Colosseumban
- (6 kép)
-
Tizenöt növendékünkkel voltunk a színházban, ahol Arany János a Nagyidai cigányok című vígeposzának Román Sándor koreográfiájával színpadra állított táncparódiáját tekintettük meg. Az ExperiDance társulat ezúttal is fergeteges produkcióval örvendeztette meg a közönséget
-
Konferencia a gyermekvédelemről
- (27 kép)
-
Az idei már a 3. országos rendezvényünk volt, amely együttgondolkodásra, párbeszédre invitálta a kollégákat. Neves előadóink most a tehetséggondozásról s ennek lehetőségeiről a gyermekvédelmi szakellátásban kérdéskörről osztották meg szakavatott véleményüket a hallgatósággal
-
Házhoz jött a fodrászszalon
- (40 kép)
-
Lázók Ágnes facebookos felhívására fodrászok sokasága fogott össze országszerte, hogy szép frizurával ajándékozzák meg a gyermekotthonok lakóit. Hozzánk 24 budapesti Figaro érkezett sok adománnyal és 80-nál több „vendégnek” okoztak nagy örömet - a mi gyerekeink is megszépülve kezdhették az új tanévet
-
Kamionfesztivál a Hungaroringen
- (12 kép)
-
A fő attrakciót a kamion Eb futamai jelentették, de a szervezők interaktív programok sokaságával is szolgáltak. Növendékeinknek lehetőségük nyílt a kiállított kamionokat kívül-belül megszemlélni, s szimulátorokon keresztül a vezetés, a versenyzés élményét is átélni
-
Varázscsepp-gála Zamárdiban
- (39 kép)
-
Országos tehetségkutató versenyünk legjobbjai idén is jutalomtáborozáson vehettek részt, ahol szakmai vezető tanárok segítségével csiszolták tudásukat és felkészültek a programzáró gálaestre. A produkciók előadók és nézők számára egyaránt élvezetesek voltak – gratulálunk!
-
Miniring, a legjobbak jutalma
- (36 kép)
-
A Groupama Tanpálya jóvoltából a Cseppkő jó tanulói harmadik éve vendégként vehetnek részt a Miniring nyári napközis táborban, a Hungaroringen. A biztonságos közlekedésre tanítják játékos formában a gyerekeket, akiket élménygazdag programok is várnak
-
Különdíj Nagyszakácsiban
- (27 kép)
-
A hagyományos magyar konyha remekeiből összeállított menünk sikert aratott a „11. Gyermekotthonok főzőversenye a királyi szakácsok földjén” rendezvényen. A különböző országrészekből összesereglett növendékek és nevelőik alkotó együttléte egyúttal méltó megemlékezés is volt a nemzeti összetartozás napjára.
-
Ismerkedés a Garzonházzal
- (9 kép)
-
Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is nyílt napot szerveztünk a Garzonházban. Meghívásunkat most is sokan elfogadták – ezúton köszönjük minden kollégának, cseppkős gyermeknek és utógondozott fiatalnak, hogy jelenlétükkel megtisztelték a rendezvényünket!
-
„Tehetség határok nélkül” gálaműsor
- (33 kép)
-
A NIKÉ Sportegyesület Magyar Sportakadémia – partnereivel együttműködve -- idén is gálaműsort rendezett a Nemzeti Színházban a „Kárpát-medencei diáksport-program” keretében, amelyen felléptek a VI. VarázsCsepp Országos Tehetségkutató Verseny legjobbjai.
-
Ajándék volt ez a nap!
- (48 kép)
-
A Magyar Honvédség Civil - Katonai Együttműködési és Lélektani Műveleti Központ parancsnoka adta át vidéki és budapesti katonai szervezetek, valamint a HM gyermeknapi adományait: játékokat, könyveket, ruhákat, kondigépeket. A látványos bemutatók, a tűzszerészkutyus, a szimulátor különlegessé tették a napot! Köszönjük!
-
Megemlékezés a Sztehlo Alapítványnál
- (12 kép)
-
Mint az utóbbi években mindig, most is részt vettünk a Sztehlo Alapítvány éves megemlékezésén. Idén a Csepp Gitárkör egy dalt is előadott (felkészítő tanár: Szabó Antal), mégpedig azokkal a hangszerekkel, amelyek megvásárlását a Sztehlo Alapítvány támogatta. :)
Aludj máskor! 2014