Galéria

A Zürichi Egyetem professzora, Dr. Anna Schmid vezetésével zajló Creating Futures című projekt keretében július 23-25. között svájci és magyar gyermekotthonokban élő fiatalok gyűltek össze Budapesten. A három nap során a résztvevők nemcsak egymással ismerkedtek meg, hanem a két ország gyermekotthonainak felépítésével és működésével, illetve gyermekvédelmi rendszerével is.

A csereprogram szervezői elsősorban arra a kérdésre keresték a választ, hogy a gyermekotthonokban élőknek milyen feltételekre van szükségük ahhoz, hogy aktívak legyenek az életben, és bátran kezükbe merjék venni saját sorsuk alakítását. Ennek megfelelően az együtt eltöltött idő alatt a fiatalok közösen elmélkedtek és dolgoztak a témában. Eszmecseréjüket kötetlen hangulatú fakultatív programok serkentették: budai várlátogatást tettek, majd a Dunán hajókáztak egymás társaságában.

A jövőteremtéssel kapcsolatos kérdésre adott válaszaikat és javaslataikat a zárónap délutánján ismertették az eseménynek otthont adó Cseppkő Gyermekotthoni Központban, ahol többek mellett a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság főigazgatója, Benedek István Zsolt, a Mátészalkai Gyermekvédelmi Központ igazgatója Repelik Anikó és a gyermekotthonok vezetői és munkatársai is nagy érdeklődéssel hallgatták végig felszólalásaikat. Főigazgató Úr az elhangzottakkal kapcsolatosan kiemelte, hogy a fiatalok előadásai alapján egyértelműen látszik az a rengeteg energia, melyet a téma feldolgozása során befektettek a munkába, mely energia megítélése szerint rendkívül fontos az élet minden területén, ahhoz, hogy sikeresek legyenek. Továbbá örömét fejezte ki, hogy a fiatalok az életben való boldogulásuk elsődleges feltételeként a környezetük, így a társaik és nevelőik, irányába mutatott kölcsönös tiszteletet és szeretetet nevezték meg.