Kozma Imre atya
A Cseppkő Gyermekotthonba látogatott március 23-án Kozma Imre atya. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat vezetője – a Heim Pál Gyermekkórház közreműködésével – egy hatalmas csokoládétojást hozott a az intézményben nevelkedő gyerekeknek. Az atya beszélgetett a gyerekkel, saját gyermekkori emlékeit és a missziós útjai során szerzett tapasztalatait osztotta meg velük. A kicsik és nagyok egyaránt érdeklődéssel hallgatták az anekdotákat, majd közösen bontották ki a hatalmas édességet. A gyerekek szétosztották a csokit, minden gyermekhez eljutott az atya húsvéti ajándéka és vele együtt áldása is.
Actio Radius – konferencia a társadalmi problémákról fiataloknak
A Cseppkő Gyermekotthon szakemberei az Erős Fiatalokért Egyesület Actio Radius elnevezésű konferenciáján vettek részt április 09-én. A rendezvény többek között a szegénység, a hajléktalanság a migráció és a gyermekek védelmének kérdéskörét állította középpontba. A szervezők arra a problémára szerették volna felhívni a figyelmet, hogy miként lehet a megtalálni a rutinba süllyedt hétköznapokban a segítségnyújtás és a számunkra idegen valósághoz való közeledés módját. Idő hiányában a társadalom tagjai gyakran megfeledkeznek azokról, akik mellett talán nap, mint nap elmennek az utcán, akiknek arca azonban gyakran felidéződik az emberekben.
Nagy megtiszteltetés volt, hogy ennek keretében az intézmény is bemutathatta a Cseppkő Gyermekotthonban folyó szakmai munkát. A szakemberek műhelybeszélgetéseken vehettek részt, többek között az ott nevelkedő gyermekek helyzetéről, a programokról, valamint a többéves hagyománnyal rendelkező önkéntességről.
A végtelenbe és még tovább is!
— hangzott el többször is a Cseppkő Gyermekotthonban élő gyermekek szájából a mondat! Nem, most nem a gyermekek által nagyon kedvelt Toy Story-t nézték, hanem a Gateway to Space Nemzetközi Űrkiállításra látogattak el a Millenáris Parkba!
Az Űrkiállítás szervezői 40 gyermeket fogadtak az intézményből térítésmentesen. Több nevelőben is megfogalmazódott a gondolat: „...de jó volna látni ezt a kiállítást, de jó volna ezt is megmutatni a gyerekeknek, hiszen ki tudja mikor lesz ehhez hasonló produkció kishazánkban!” Talán az emberek és gondolataik is vonzzák egymást, hiszen a kiállítás szervezőitől érkezett levél is ezt bizonyítja. „Szívesen segítünk, ahogy csak tudunk. Mi élményt tudunk most adni”- hangzott a támogatók részéről.
Közel háromezer négyzetméternyi területen merülhettek el az űrutazás lélegzetelállító történetében, miközben saját bőrükön tapasztalták meg, hogy milyen érzés asztronautának lenni. „Nem voltam még űrkiállításon, de ez tényleg a profizmus csúcsa volt!” — fogalmazódott meg több gyermekben és felnőtt fejében a gondolat.
A kiállításon megismerhették az emberiség legnagyobb felfedezéseit, kezdve a korai álmodozóktól, akik elsőként építették meg saját űrrakétájukat, át az eseménydús 20. századon, amikor a Holdra szállásért folytatott űrversenyben küzdöttek meg egymással a nemzetek, egészen a naprendszer határának feltérképezéséig! Nem is beszélve a Holdkőről! Hatalmas sor kígyózott előtte, de a gyerekek még ezt is kivárták!
Csodás élmény volt megnézni azokat az ételeket amit az űrhajósok fogyasztanak, arról nem is beszélve arról, hogy a gyerekek álmaikban sem gondolták volna, hogy teremhet zöldség egy űrhajón!
Valóban élmény volt a kiállítás, hiszen olyan információkat gyűjthettek be a gyerekek, amelyek maradandó ismeretekkel bővítették tudásukat.