Galéria

A Törökvész úti Általános Iskola két hónapja megkereste intézményünket, miszerint Bíró Eszter bevonásával karácsonyi jótékonysági hangversenyt szerveznének a javunkra. Az esemény fővédnökségét, a II. kerület polgármestere, dr. Láng Zsolt vállalta. 

Elmondták, szeretnék a saját diákjaik és azok családjainak fókuszába állítani a lakókörnyezetükben található gyermekotthont, különösen, hogy több neveltünk is jár az iskolába, s néhányuk beilleszkedése nem ment elsőre gördülékenyen. Az iskola nevelőközössége ugyanakkor pedagógiai kihívásként kezeli az integrációt, büszkék az abban való eredményességükre.

Bíró Eszter később többször ellátogatott hozzánk, adományt hozott, egyénileg is foglalkozott néhány éneklésben jeleskedő lányunkkal. A vidám, vérpezsdítő koncertjén növendékünk, Tóth Emese is fellépett, közös számuk igazi élmény volt, s különösen nagy sikert aratott.

Nagy köszönettel tartozunk az iskola vezetőinek, az esemény szervezőinek, az iskola szülői munkaközösségének az intézményünk javára gyűjtött jelentős adományért, valamint az ajándékokért, amelyekkel a növendékeinket távozáskor meglepték. Köszönjük a fellépő művészek műsorát, hiszen egy nagyon kellemes délutánt szereztek gyermekeinknek, s a velünk együtt vendégül látott Cseppkő Óvoda kicsinyeinek. 

A Cseppkő Gyermekotthoni Központ mindig nagy hangsúlyt helyezett az iskolákkal való jó együttműködésre, s most ezzel  a rendezvénnyel egy új szintre léphettünk ebben a törekvésünkben.