Március 25-én, vasárnap érkezett utolsó állomásához a Cseppkő Gyermekotthoni Központ, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Fővárosi Kirendeltsége, valamint a Fővárosi Gyermekvédelmi Intézmények Üzemeltetési Szervezete által nyolcadik alkalommal megrendezett tehetségkutató verseny, a Varázscsepp. A január végi selejtezőkkel kezdődött országos hírű megmérettetésre száznál is több produkcióval neveztek a gyermekvédelmi alap- és szakellátásban élő gyermekek és fiatalok, a február végére eső középdöntő után pedig mindössze negyvenkilencen maradtak azok, akik számára megadatott a lehetőség, hogy a döntő alkalmával a fővárosi Marczibányi Téri Művelődési Központ színháztermében is bizonyíthassák tehetségüket a zsűri és a hatalmas nézősereg előtt.
A sokak által várva várt finálé vasárnap reggel 9 órakor vette kezdetét az illusztris budai helyszínen, ahol Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, országgyűlési képviselő, Langerné Victor Katalin Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára, Bíró Zsolt II. kerületi Önkormányzat Közoktatási, Közművelődési, Sport és Informatikai Bizottságának elnöke mondta el köszöntő beszédét, melyben biztatták a gyermekeket, sok sikert kívántak nekik az előttük álló versenyhez, valamint megköszönték felkészítőik áldozatos munkáját.
Zámbó Vivien balettmester, Kovács Zita zenetanár, Bíró Eszter énekesnő, Balogh József koreográfus, valamint Balassa János koncertszervező és Honecz István énekes alkotta szakmai zsűrihez csatlakozott a Megasztár második évadának győztese, a Máté Péter-díjas Molnár Ferenc Caramel is, aki óriási népszerűségnek örvendett mind a résztvevők, mind a közönség tagjai körében.
Hasonlóan nagy tapsvihar fogadta a színpadra állókat is, akik közül tizenhárman énekeltek, tizenhárman verset vagy prózát szavaltak, tizenöten táncműsort mutattak be, öten hangszerüket megszólaltatva mérették meg magukat, hárman pedig egyéb műsorszámmal léptek fel. Az igazán nagy izgalmak azonban csak a kora estébe hajló délután utolsó óráiban következtek, hiszen a zsűritagok ekkor egy rövid időre félrevonultak, majd megvitatták, kiértékelték és sorrendbe állították a színpadon látott produkciókat.
E fontos lépést követően került sor a végeredmény ünnepélyes kihirdetésére, amelynek során az egyes kategóriákban három-három korcsoportra bontva születtek győztesek, illetve második és harmadik helyezettek. Az okleveleket és az értékes nyereményeket az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára, Langerné Victor Katalin és a Cseppkő Gyermekotthoni Központ igazgatója, Dr. Herczeg Krisztián adta át a vastapssal fogadott díjazottaknak.
Búslakodásra azonban azoknak sem volt oka, akik végül nem értek el helyezést, hiszen az eredményhirdetés után valamennyi döntős részesült ajándékokban, valamint Varga Mihály Nemzetgazdasági Miniszter Úrnak, a Mindencsepp Alapítványnak, a NENESZ-a Nevelőközösségek Nemzetközi Szövetsége a Magyar Gyermekekért Egyesületnek, valamint a Reménysziget Sportegyesületnek köszönhetően különdíjak kerültek átadásra. Többen már ekkor elhatározták, hogy a 2019-es Varázscseppen is elindulnak.