Galéria

Több mint két évtizede már, hogy minden Mikulás-napra visszahívjuk volt növendékeinket gyerekeikkel és párjukkal hajdani otthonukba, a feldíszített ebédlőben tartott vendégségre. Sokan rendszeresen visszatérnek és vannak, akik hosszú idő után bukkannak fel. Egy biztos: mindegyiküknek szívből örülünk!

Rengeteg a mesélnivalójuk egymásnak és nekünk is. Aki elakad valamiben, ezeken a találkozókon segítséget kérhet és kaphat a tapasztalt, sikeres elődöktől, volt társaktól. A gyerekek (unokák) mindig nagyon várják a Mikulást és örülnek az ajándékainak. Bár a legkisebbeket a szülők ölben viszik elé, bíztatni senkit sem kell – a nagyobbak, még a kamaszok is szívesen járulnak elé az ajándékcsomagért.

A tejszínes kakaó kaláccsal a nagy kedvenc, a vendégek egy kicsit mindig visznek haza is a „cseppkős kakaóból”. A gyümölcsös, szendvicses asztalok mellett élénk társalgás folyik, sokan szétnéznek hajdani otthonukban, elidőznek a tablók előtt, lemennek a régi csoportjukba a nevelőiket meglátogatni. A kedvenc program sohasem maradhat el: a tornateremben mindig sikert arat az apa-fiú foci. Közben az anyukák az erre az alkalomra gyűjtött ruhaadományok között válogatnak nagy örömmel.

Aki hallja, adja át: gyertek, gyertek régi gyerekek – nagy szeretettel hívunk és várunk benneteket!