Az MTK sportegyesület 2012-ben kötött együttműködési megállapodást a Cseppkő Gyermekotthonnal.
Ennek köszönhetően nagyon sok meccsen, sporteseményen szurkolhattak a gyermekek, ugyanakkor – nagy örömünkre – a Cseppkő rendezvényein is gyakran megfordultak az egyesület sportolói, vezetői.
A női és férfi futballisták az intézmény belső szépítéséhez tevőlegesen, az itt folyó munka segítéséhez pedig adományok formájában, továbbá a támogatói kapcsolatrendszer szélesítésével is hozzájárultak.
A Cseppkő Budapest legnagyobb gyermekotthona, és mint minden gyermekintézményben, nagyon sok szabadidős program teszi színessé az itt élő, nevelkedő gyermekek életét.
Az egyik kedvelt elfoglaltság a gyöngyfűző szakkör, Csűri Krisztina vezetésével.
Azt hinnénk, hogy a mozgásra vágyó gyermekek hamar elunják a látszólag monoton tevékenységet, de tévedünk!
A gyöngyökből kreált kis figurák, ékszerek lelkesítik a gyermekeket, kicsiktől a nagyokig.
A focistáknak készítendő karkötő ötletének forrása már homályba veszett, de a munka szinte a Guinness rekordok közé kívánkozik:
Egy hét alatt, a kötelező elfoglaltságok és mindennapos tennivalók mellett, 10-12 gyermek 15 ezer gyöngyszemet fűzött fel, hogy átadhassák azokat kedvenc sportolóiknak, kifejezve a köszönetet mindazért, amit az MTK a Cseppkőnek nyújtott.
Hálás köszönet dr. Deutsch Tamásnak, Domonyai Lászlónak, Földvári Dánielnek és az egész MTK-családnak!
Hajrá MTK, hajrá Cseppkő!