Galéria

Húsz gyermekkel érkeztünk a programra. Mindegyiküknek nagyon tetszett a hely, élvezték, hogy nemcsak nézhették a lovakat, kecskéket, szamarakat, kutyákat és cicákat, hanem etethették és simogathatták őket. A legbátrabbak a lovakra is felülhettek. 

Nagy sikert aratott a kutyás bemutató, a fellépő Alma együttes műsora úgyszintén.

A tízórait közös piknik keretében, együtt fogyasztottuk el. Később a fiúk többsége a focipályán kergette a labdát, a kisebb lányok a játszóteret vették birtokba. Az egyik pavilonnál hűtőmágnest lehetett készíteni, ezt sokan kipróbálták. Voltak kirakók és más, a vízi élővilágot ábrázoló játékok – ezeket önkéntes fiatalok ismertették a gyerekekkel. Mutattak egy fatörzset, amelyet egy hód rágott ki. Róla és más, víz közelében élő állatokról is meséltek gyerekeinknek az önkéntesek. Kis csapatunk kíváncsian fedezte fel a tűzoltóautókat és érdeklődve beszélgetett a tűzoltókkal.