Galéria

Rendezvényünk – hagyományaihoz híven – 2015-ben is a gyermekvédelmi alap- és szakellátásban nevelkedő 7-24 éves gyermekek, továbbá fiatal felnőttek számára teremtett lehetőséget tehetségük megmutatására, ének, tánc, hangszer, vers és próza, valamint egyéb előadó-művészeti kategóriákban.

  

Az ország egész területéről érkeztek a jelentkezők, akik több kategóriába is nevezhettek, a nevelésükről gondoskodó gyermekvédelmi intézmény vagy nevelőszülők közreműködésével, a nagykorúak pedig önállóan. Tehetségkutató versenyünkre 21 városból 33 intézmény 220 jelentkezőt küldött, 170 egyéni és csoportos produkcióval.

  

A megméretés három fordulóból állt; a selejtezőt és elődöntőt követő utolsó felvonásnak, a húsvéti finálénak a korábbi évekhez hasonlóan a Marczibányi Művelődési Központ – a MARCZI – adott otthont. Színpadán 42 produkcióval 91 gyermek versengett, köztük tizenketten 11 műsorszámmal a Cseppkő színeit képviselték.

  

A döntőre új versenyprogrammal érkező fiatalok legjobbjai, a kategóriák első három helyezettje a következő díjak valamelyikét is elnyerte: mobiltelefon, vásárlási utalvány, Varázscsepp naptár, Varázscsepp emblémás póló, Erzsébet tematikus tábor.  Pluszjutalomként meghívták mindegyiküket Zamárdiba, az egyhetes tehetséggondozó táborba.

Eredmények

Az SZGYF Fővárosi Kirendeltsége, a Fővárosi Gyermekvédelmi Intézmények Üzemeltetési Szervezete és a Cseppkő Gyermekotthon szervezésében, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság főigazgatója, Bátori Zsolt fővédnökségével megrendezett ötödik Varázscsepp Országos Tehetségkutató Verseny döntőjében, 2015. április 4-én a következők vívták ki a dobogós helyeket:

Felnőttek (18-24 évesek)

Ének

1.       Garami Zoltán – Marcali, Somogy megyei Gyermekvédelmi Igazgatóság

2.       Szettyán Edina – Budapest, Cseppkő Gyermekotthon

3.       Bubenkó Tamás – Budapest, Esze Tamás Gyermekotthon

Tánc

1.       JNB (Mohácsi Norbert-László Alfonz – Budapest, Cseppkő Gyermekotthon

2.       Lakatos József Jenő, Kále Sháve – Szirák, Teleki József Általános Iskola és Szakiskola

Egyéb előadó-művészet:

1.       Balogh Jenő – Békéscsaba, Békés megyei Szociális és Gyermekvédelmi Központ

2.       TcB Twin Castle Boys – Ikervár, Vas megyei TEGYESZÁ

Ifjúságiak (14-17 évesek)

Ének

1.       Mezei Tímea – Budapest, Cseppkő Gyermekotthon

2.       Rácsai Patrícia – Berettyóújfalu, Arany János Gyermekotthon

3.       Király Kitti Dorottya – Budapest, Cseppkő Gyermekotthon

Tánc

1.       Kárpáti Fanni – Pécs, Baranya megyei Gyermekvédelmi Központ

2.       Varázscipők tánccsoport – Mátészalka, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Gyermekvédelmi Központ

3.       Latin táncok – Debrecen, HMB TGYSZ

Hangszer

1.       Apróbreakz – Budapest, Szilágyi Erzsébet Gyermekotthon

2.       Balogh trió – Dévaványa, Békés megyei Szociális és Gyermekvédelmi Központ

3.       Szivák Péter – Budapest, Bokréta Lakásotthonok

Vers és próza

1.       Tóth Vivien – Bicske, Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon és Általános Iskola

2.       Kovács Tamás – Budapest, Cseppkő Gyermekotthon

Egyéb előadó-művészet

1.       Bokor Cintia – Budapest, Cseppkő Gyermekotthon

2.       Kötélugrás – Kőszeg, dr. Nagy László EGYMI

3.       Jeremi Dávid – Budapest, Cseppkő Gyermekotthon

Gyermekek (7-13 évesek)

Ének

1.       Ónodi Attila – Budapest, JSzSzGyK Gyermekjóléti Központ

2.       Tasi Amanda Diána – Dévaványa, Békés megyei Szociális és Gyermekvédelmi Központ

3.       Kurucz Dávid – Békéscsaba, Békés megyei Szociális és Gyermekvédelmi Központ

Tánc

1.       Kále Sháve – Szirák, Teleki József Általános Iskola és Szakiskola

2.       Sziporka – Nagyszakácsi, Somogy megyei Gyermekvédelmi Igazgatóság Óvodája, Általános Iskolája és Gyermekotthona

3.       Hip-hop – Budapest, Sziget Gyermekotthon

Vers és próza

1.       Menyhért János – Debrecen, TGySz Debrecen

2.       Demeter Péter Henrik – Bicske, Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon és Általános Iskola

3.       Mezei Károly – Budapest, Cseppkő Gyermekotthon

 

Köszönet a zsűrinek és a támogatóknak

a vetélkedő megrendezéséhez nyújtott önzetlen segítségért, támogatásért, a felajánlott értékes  díjakért!

Zsűritagok:

Balogh József, tánctanár

Bokor Marianna, énekes

Husnullina Regina, énekes

Mujahid Zoltán, énekes

Neményi Ádám, producer

Patocska Olivér, énekes

Szabó Brigitta, tánctanár

 

Támogatók, a teljesség igénye nélkül:            

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter

Deutsch Tamás, az Európai Parlament képviselője

Deutsch-Für Ágnes programigazgató, Erzsébet program

Emberi Méltóságok Tanácsa

Minden Csepp Alapítvány

AD1 TEAM Cégcsoport

Dara Zsolt Burger King

Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara

Dinnyérné Medve Henrietta

Fővárosi Állat- és Növénykert

György Katalin, Fini-Mini Pékség

Klíma Nagykövetség

Oláh Csaba, Calypso Pékség

Szatmáry Aranka

Talboth-Smith Melinda

Támogató Cégcsoport

Végvári Tibor

Média:

Duna Televízió Zrt.

Budai Polgár

 

Gálaest Zamárdiban

A Varázscsepp tehetségkutató legjobbjai, az öt kategóriában helyezést elért fiatalok Zamárdiban töltöttek néhány napot, ahol szakmai vezető tanárok,neves szakemberek segítségével csiszolták produkcióikat. Köszönet illeti Szabó Brigitta, Patocska Olivér és Volosinovszki György mentorokat, akik néhány nap alatt is kisebb csodát tudtak művelni a művészpalántákkal.

Az egyhetes tábort záró gálaest a varázscseppes győztesek tehetségének fényes bizonyítékául szolgált! Az est színvonalát tovább emelte a meghívott vendégművészek műsora. Patocska Olivér és a Black Time tánciskola csapata már több cseppkős rendezvényen fellépett, ezúttal is örömmel fogadta őket a közönség!